Egy rendszergazda hétköznapjai

 

Cikksorozatunk előző részében az alaplapi chipset-ek, valamint a BIOS-frissítések körül megbúvó csapdákról volt szó, melyek megkeserítik mint a gyakorló rendszergazdák, mint az otthoni felhasználók, de a szervizekben dolgozók életét egyaránt. Most ismét a hardverről szeretnék érdekes történetet elmesélni. Ezúttal a merevlemezes egységekről lesz szó.

Amikor az „ész” megáll, avagy:
„Múlandók minden dolgaink,
örökké tartók álmaink…”

A merevlemezes egységek, vagy közismertebben winchesterek a mai számítógépeink legelterjedtebben alkalmazott háttértárolói. Bármi hibásodjon is meg egy számítógépben, ki lehet cserélni, meg lehet javítani. Ha azonban a merevlemez áll le, romlik el, akkor nincs mese. Vége a dalnak: veszik az adat.

Egy vállalatnál, hivatalnál ezért hatalmas károk keletkeznek, ha egy ilyen bekövetkezik. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a bérszámfejtést végző gépről veszik el minden információ, s emiatt a dolgozók később kapnak fizetést... Ettől minden rendszergazda retteg, s próbál a lehető legkörültekintőbben eljárni.

Ezért sok helyen a rendszergazdák próbálnak adatot menteni arról, amiről csak lehet.

Ez nemcsak kötelességük, de jól felfogott önös érdekük is egyben; Sok munkaórát takaríthat meg az ember, ha izzadó tenyérrel nem kell egy lepukkant merevlemezről összevadászgatni a pótolhatatlan biteket.

A felhasználók azonban, akik a gépek előtt ülnek, már korántsem ennyire „szorgosak” a biztonsági másolatok ügyében. Habár vezetői utasítással elő lehet írni a dolgozóknak ezt, de sok helyen így sem tartják be, amíg be nem következik a baj.

Hiába a többszöri kérés, figyelmeztetés, a hálózaton levő HOME-könyvtárak, ahova feltehető a kényes anyag, hogy azt a szakemberek pl. CD-re kiírhassák. Nem, csak azért sem… J

A sztori:

A most következő történeteket azért írom le, hogy úgy a munkahelyen, mint az otthoni gépek előtt ülőknek tanulságul szolgáljon, milyen múlandók is dolgaink…

A munkahelyemen pár éve nagy gépfelújítások voltak, amikor –többek között- sok 10.2GB-os Quantum gyártmányú merevlemezes egységet is vettünk. Szépen be is építettem őket –annak rendje, módja szerint- a régi, AT-s házakba.

Intő példák:

Olyan nagyon nem örültem a típusválasztásnak, mert akkoriban még létezett egy meglehetősen korrekt weblap, ahol szervizesek különböző eszközök meghibásodási arányait tették közzé. (Természetesen ennek léte senkinek se volt üzlet, így az oldal már nem létezik…) No, ezen a lapon nem túl jó teszteredményeket kapott a választott típus. Azonban –mint ez a kis pénzű intézményeknél, cégeknél gyakori - az anyagi kényszer nagyúr -, vagyis nem volt mit tenni… L

Baljós előjelek:

Már a beszereléskor feltűnt, hogy ezek a meghajtók sokkal jobban melegszenek, mint a többi hasonló egység, amikkel eddig dolgoztam. A melegedésnek általában nyomós okai vannak; Okozhatja mechanikai súrlódás, alulméretezett motortekercselés, káros örvényáramok, vagy éppen helytelenül méretezett, túlhajtott, agyon integrált elektronika ugyanúgy, mint egyedi alkatrészhibák. Egy biztos: nem túl jó ómen, ha egy mozgó alkatrészt tartalmazó egység intenzíven melegszik. Ha más nem is, de mindenképpen ott a hőtágulásból adódó fokozottabb elhasználódás, vagy a félvezetők felgyorsuló elöregedése. Mit lehet ekkor tenni?

Az ember cseréltetné garanciálisan, de mindegyik melegszik az egész sorozatban. „Ez ilyen fajta…” szól az ismerős indoklás. Ez van… Tehát munkára fel, építsük be!

Fő, az óvatosság!

Az összerakott gépekre feltelepítettem az operációs rendszert, illetve a szükséges programokat: Windows, Office, javítócsomagok, levelezőprogram, internetböngésző kiegészítések, víruskereső, képnézegető, stb… Persze emellett egyiken bérprogram, másikon könyvtárkezelő, harmadikon betegnyilvántartó, s így tovább. Mindenhol valami egyedi, a szabványos telepítések feletti rész. Vagyis egy telepítést kínos pontossággal kell megcsinálni, számos dologra kell odafigyelni közben. Ez nem olyan, mint az otthoni gépnél: „Sebaj, majd felrakom, ha még valami eszembe jut…” Nem csoda, hogy az ember igyekszik segíteni magán, minél kevesebbszer kelljen megismételni azt, vagyis megspórolni egy adag felesleges munkát, valamint csökkenteni a közben elkövetett hibát.

Szokásom ezért minden install alkalmával egy IMAGE fájlt írni a frissen telepített gépről, mielőtt kiadom a kezeim közül. Ez abból áll, hogy egy alkalmas programmal, mint pl. a HDDUP, vagy GHOST (nálam éppen az utóbbi) a rendszerpartíciót egyetlen fájlba lementem. A mentett állományt vagy a szervereken őrizzük, vagy kiírjuk CD-re. Ha véletlenül valami gond lesz a rendszerrel, így nem kell az egész – bizonyos esetekben akár több napig eltartó  -telepítési/beállítási procedúrát végigcsinálni, hanem néhány perc alatt a rendszer eredeti, frissen telepített állapota visszaállítható. A durvább felhasználói bakik, kezelési hibák ellen ugyanúgy véd ez, mint egy, a víruspajzson esetleg átcsúszó, rosszindulatú program, vagy éppen a merevlemez-meghajtó meghibásodása esetén..

S a baj bekövetkezik:

A vásárolt merevlemezek tehát így kezdték meg dicsőséges pályafutásukat. No, az első héten bedöglött kettő, majd szépen, -a mai napig tartóan- hullottak / hullanak, mint a legyek. Az új, csere-merevlemezes egység vásárlásakor már – talán mondanom se kell – másik típust választottunk. Sajnos azonban a cserék által jelentett pluszmunkát, gondot a garancia nem állja. Akárcsak az elveszett értékes adatokat. Ha már a garancia letelt, akkor pedig az eszközt sem…. L Érdemes tehát körültekintően vásárolni!

Diagnózis felállítása:

Amikor az első lemezegység lepukkant, akkor tüzetesebb vizsgálat alá vettem. Kiderült, hogy az elektronika típushibájáról van szó.  Gyakorlatilag az agyonintegrálás áldozatai lettünk. A hibát okozó alkatrész egy motorvezérlő IC, ami szinte minden ilyen tönkrement egységen a gondot okozza. Az történt ugyanis, hogy régen egy önálló eszköz volt az, ami a merevlemezes egységek motorját kapcsolgatta. Ennek a panelen saját, nagyfelületű rézfólia volt hivatott a hűtését biztosítani. Most ezt az alkatrészt beintegrálták abba az integrált áramkörbe, ami a motor vezérlését volt hivatott ellátni. A chip felülete adott, vagyis sokkal kisebb térfogatú félvezetőre esett ugyanaz a terhelés. Egyúttal a hűtési lehetőség is sokkal rosszabb lett, ezért az IC intenzíven melegszik. A félvezető tartós túlterhelése egyrészt a várható élettartamot csökkenti drasztikusan, másrészt pedig sokkal érzékenyebb lesz az áramlökésekből adódó pillanatnyi túlterhelésekre, tehát gyakran idő előtt fog tönkremenni. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy régen a külső kapcsolóelemet az ember egy kézi forrasztópákával percek alatt kicserélhette egy másikra, s a meghajtó feltámadt halotti poraiból. Igen ám, de most az egész IC ment tönkre! Az pedig egy soklábú, körtokos kis felületszerelt mütyürke volt, ami kiskereskedelemben gyakorlatilag beszerezhetetlen!

Szakmai listákon utána érdeklődtem a dolognak. Kiderült, hogy a hiba sajnos elég tipikus, de nem minden egységet érint egyformán. Ugyanis kétfajta gyártású CHIP-el szerelték ezeket a meghajtókat. Az egyik cég terméke üzemképesnek bizonyult, de a másik valóban az említett gondokat okozza. Megvolt tehát, hogy ez és ez a sorozatszám-tartomány a peches széria. Mi pedig alaposan kifogtuk! L

A legjobb védekezés nem a támadás, hanem a mentés: (tanulságok, meditáció)

Eleinte (garanciális időn belül) a szervizben átcserélték az elektronikákat, lementették az adatokat az átmenetileg „reanimált” meghajtókról, a cseredarabra. Mivel a felhasználók is kevésbé számítottak a problémára, ezért ennek volt is haszna. Az archiválással ugyanis eleinte kevesebbet foglalkoztak. Az emberek hozzászoktak, hogy nemritkán 8…10 éves merevlemezes meghajtóikat az erkölcsi amortizáció miatt kell esetleg kicserélni az újabb típusokra.

Nos, kedves olvasóm, ezek az idők elmúltak! Tudomásul kell venni, hogy ma minden berendezésből azt spórolják ki, amit csak lehet, hogy olcsóbb, versenyképesebb árban lehessen a terméket forgalmazni. Emellett se a gyártónak, se a forgalmazónak nem érdeke, hogy 10 év múlva is ugyanazt a berendezést használjuk, s ne vegyünk tőle egy-két éven belől újat. Azért tegyük hozzá az igazság kedvéért: nekünk sem érdekünk 10-évente egyszer követni a számítástechnikát. J Az amortizáció tehát erkölcsi amortizációból egyre inkább átmegy technológiai szintre is. Ezért az adattároló eszközeinkben is egyre kevésbé bízhatunk meg.

S hogy mindebből mi a tanulság? Ha nagyobb adatbiztonság kell, ragaszkodjunk a minőségi eszközökhöz, archiváljunk gyakran, illetve használjunk RAID-rendszert, ahol a redundáns adattárolás miatt egy meghajtó meghibásodása mellett sem veszik el az adat. Mindez persze pénzbe kerül, nem is kevésbe. Azonban ha igazán fontosak az adataink, akkor megéri!

Aki nem ismerné, mi az a „redundáns tárolás”, illetve a „RAID”, a következő részben választ kap erre a kérdésre. Ezúttal ugyanis a szerverek világából mesélek el egy izgalmas történetet.

Kis Norbert