Egy rendszergazda hétköznapjai
Cikksorozatunk
előző részében az alaplapi chipset-ek, valamint a BIOS-frissítések
körül megbúvó csapdákról volt szó, melyek megkeserítik mint a gyakorló
rendszergazdák, mint az otthoni felhasználók, de a szervizekben dolgozók életét
egyaránt. Most ismét a hardverről szeretnék érdekes történetet elmesélni.
Ezúttal a merevlemezes egységekről lesz szó.
Amikor az „ész” megáll, avagy:
„Múlandók minden dolgaink,
örökké tartók álmaink…”
A merevlemezes egységek, vagy közismertebben winchesterek
a mai számítógépeink legelterjedtebben alkalmazott háttértárolói. Bármi
hibásodjon is meg egy számítógépben, ki lehet cserélni, meg lehet javítani. Ha
azonban a merevlemez áll le, romlik el, akkor nincs mese. Vége a dalnak: veszik
az adat.
Egy vállalatnál, hivatalnál ezért hatalmas károk
keletkeznek, ha egy ilyen bekövetkezik. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a
bérszámfejtést végző gépről veszik el minden információ, s emiatt a
dolgozók később kapnak fizetést... Ettől minden rendszergazda retteg,
s próbál a lehető legkörültekintőbben eljárni.
Ezért sok helyen a rendszergazdák próbálnak adatot
menteni arról, amiről csak lehet.
Ez nemcsak kötelességük, de jól felfogott önös érdekük is
egyben; Sok munkaórát takaríthat meg az ember, ha izzadó tenyérrel nem kell egy
lepukkant merevlemezről összevadászgatni a pótolhatatlan biteket.
A felhasználók azonban, akik a gépek előtt ülnek,
már korántsem ennyire „szorgosak” a biztonsági másolatok ügyében. Habár
vezetői utasítással elő lehet írni a dolgozóknak ezt, de sok helyen
így sem tartják be, amíg be nem következik a baj.
Hiába a többszöri kérés, figyelmeztetés, a hálózaton
levő HOME-könyvtárak, ahova feltehető a kényes anyag, hogy azt a
szakemberek pl. CD-re kiírhassák. Nem, csak azért sem… J
A sztori:
A most következő történeteket azért írom le, hogy
úgy a munkahelyen, mint az otthoni gépek előtt ülőknek tanulságul
szolgáljon, milyen múlandók is dolgaink…
A munkahelyemen pár éve nagy gépfelújítások voltak,
amikor –többek között- sok 10.2GB-os Quantum gyártmányú merevlemezes egységet
is vettünk. Szépen be is építettem őket –annak rendje, módja szerint- a
régi, AT-s házakba.
Intő példák:
Olyan nagyon nem örültem a típusválasztásnak, mert
akkoriban még létezett egy meglehetősen korrekt weblap, ahol szervizesek
különböző eszközök meghibásodási arányait tették közzé. (Természetesen
ennek léte senkinek se volt üzlet, így az oldal már nem létezik…) No, ezen a
lapon nem túl jó teszteredményeket kapott a választott típus. Azonban –mint ez
a kis pénzű intézményeknél, cégeknél gyakori - az anyagi kényszer nagyúr
-, vagyis nem volt mit tenni… L
Baljós előjelek:
Már a beszereléskor feltűnt, hogy ezek a meghajtók
sokkal jobban melegszenek, mint a többi hasonló egység, amikkel eddig
dolgoztam. A melegedésnek általában nyomós okai vannak; Okozhatja mechanikai
súrlódás, alulméretezett motortekercselés, káros örvényáramok, vagy éppen
helytelenül méretezett, túlhajtott, agyon integrált elektronika ugyanúgy, mint
egyedi alkatrészhibák. Egy biztos: nem túl jó ómen, ha egy mozgó alkatrészt
tartalmazó egység intenzíven melegszik. Ha más nem is, de mindenképpen ott a
hőtágulásból adódó fokozottabb elhasználódás, vagy a félvezetők
felgyorsuló elöregedése. Mit lehet ekkor tenni?
Az ember cseréltetné garanciálisan, de mindegyik
melegszik az egész sorozatban. „Ez ilyen fajta…” szól az ismerős indoklás.
Ez van… Tehát munkára fel, építsük be!
Fő, az óvatosság!
Az összerakott gépekre feltelepítettem az operációs
rendszert, illetve a szükséges programokat: Windows, Office, javítócsomagok,
levelezőprogram, internetböngésző kiegészítések, víruskereső,
képnézegető, stb… Persze emellett egyiken bérprogram, másikon
könyvtárkezelő, harmadikon betegnyilvántartó, s így tovább. Mindenhol
valami egyedi, a szabványos telepítések feletti rész. Vagyis egy telepítést
kínos pontossággal kell megcsinálni, számos dologra kell odafigyelni közben. Ez
nem olyan, mint az otthoni gépnél: „Sebaj, majd felrakom, ha még valami eszembe
jut…” Nem csoda, hogy az ember igyekszik segíteni magán, minél kevesebbszer
kelljen megismételni azt, vagyis megspórolni egy adag felesleges munkát,
valamint csökkenteni a közben elkövetett hibát.
Szokásom ezért minden install alkalmával egy IMAGE fájlt
írni a frissen telepített gépről, mielőtt kiadom a kezeim közül. Ez
abból áll, hogy egy alkalmas programmal, mint pl. a HDDUP, vagy GHOST (nálam
éppen az utóbbi) a rendszerpartíciót egyetlen fájlba lementem. A mentett
állományt vagy a szervereken őrizzük, vagy kiírjuk CD-re. Ha véletlenül
valami gond lesz a rendszerrel, így nem kell az egész – bizonyos esetekben akár
több napig eltartó
-telepítési/beállítási procedúrát végigcsinálni, hanem néhány perc alatt
a rendszer eredeti, frissen telepített állapota visszaállítható. A durvább
felhasználói bakik, kezelési hibák ellen ugyanúgy véd ez, mint egy, a
víruspajzson esetleg átcsúszó, rosszindulatú program, vagy éppen a
merevlemez-meghajtó meghibásodása esetén..
S a baj bekövetkezik:
A vásárolt merevlemezek tehát így kezdték meg
dicsőséges pályafutásukat. No, az első héten bedöglött kettő,
majd szépen, -a mai napig tartóan- hullottak / hullanak, mint a legyek. Az új,
csere-merevlemezes egység vásárlásakor már – talán mondanom se kell – másik
típust választottunk. Sajnos azonban a cserék által jelentett pluszmunkát,
gondot a garancia nem állja. Akárcsak az elveszett értékes adatokat. Ha már a
garancia letelt, akkor pedig az eszközt sem…. L Érdemes tehát körültekintően vásárolni!
Diagnózis felállítása:
Amikor az első lemezegység lepukkant, akkor
tüzetesebb vizsgálat alá vettem. Kiderült, hogy az elektronika típushibájáról
van szó. Gyakorlatilag az
agyonintegrálás áldozatai lettünk. A hibát okozó alkatrész egy
motorvezérlő IC, ami szinte minden ilyen tönkrement egységen a gondot
okozza. Az történt ugyanis, hogy régen egy önálló eszköz volt az, ami a
merevlemezes egységek motorját kapcsolgatta. Ennek a panelen saját,
nagyfelületű rézfólia volt hivatott a hűtését biztosítani. Most ezt
az alkatrészt beintegrálták abba az integrált áramkörbe, ami a motor vezérlését
volt hivatott ellátni. A chip felülete adott, vagyis sokkal kisebb térfogatú
félvezetőre esett ugyanaz a terhelés. Egyúttal a hűtési
lehetőség is sokkal rosszabb lett, ezért az IC intenzíven melegszik. A
félvezető tartós túlterhelése egyrészt a várható élettartamot csökkenti
drasztikusan, másrészt pedig sokkal érzékenyebb lesz az áramlökésekből
adódó pillanatnyi túlterhelésekre, tehát gyakran idő előtt fog
tönkremenni. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy régen a külső kapcsolóelemet
az ember egy kézi forrasztópákával percek alatt kicserélhette egy másikra, s a meghajtó
feltámadt halotti poraiból. Igen ám, de most az egész IC ment tönkre! Az pedig
egy soklábú, körtokos kis felületszerelt mütyürke volt, ami kiskereskedelemben
gyakorlatilag beszerezhetetlen!
Szakmai listákon utána érdeklődtem a dolognak.
Kiderült, hogy a hiba sajnos elég tipikus, de nem minden egységet érint
egyformán. Ugyanis kétfajta gyártású CHIP-el szerelték ezeket a
meghajtókat. Az egyik cég terméke üzemképesnek bizonyult, de a másik valóban az
említett gondokat okozza. Megvolt tehát, hogy ez és ez a sorozatszám-tartomány
a peches széria. Mi pedig alaposan kifogtuk! L
A legjobb védekezés nem a támadás, hanem a mentés: (tanulságok,
meditáció)
Eleinte (garanciális időn belül) a szervizben
átcserélték az elektronikákat, lementették az adatokat az átmenetileg
„reanimált” meghajtókról, a cseredarabra. Mivel a felhasználók is kevésbé
számítottak a problémára, ezért ennek volt is haszna. Az archiválással ugyanis
eleinte kevesebbet foglalkoztak. Az emberek hozzászoktak, hogy nemritkán 8…10
éves merevlemezes meghajtóikat az erkölcsi amortizáció miatt kell esetleg
kicserélni az újabb típusokra.
Nos, kedves olvasóm, ezek az idők elmúltak!
Tudomásul kell venni, hogy ma minden berendezésből azt spórolják ki, amit
csak lehet, hogy olcsóbb, versenyképesebb árban lehessen a terméket forgalmazni.
Emellett se a gyártónak, se a forgalmazónak nem érdeke, hogy 10 év múlva is
ugyanazt a berendezést használjuk, s ne vegyünk tőle egy-két éven
belől újat. Azért tegyük hozzá az igazság kedvéért: nekünk sem érdekünk
10-évente egyszer követni a számítástechnikát. J Az amortizáció tehát erkölcsi amortizációból egyre inkább átmegy
technológiai szintre is. Ezért az adattároló eszközeinkben is egyre kevésbé
bízhatunk meg.
S hogy mindebből mi a tanulság? Ha nagyobb
adatbiztonság kell, ragaszkodjunk a minőségi eszközökhöz, archiváljunk
gyakran, illetve használjunk RAID-rendszert, ahol a redundáns adattárolás miatt
egy meghajtó meghibásodása mellett sem veszik el az adat. Mindez persze pénzbe
kerül, nem is kevésbe. Azonban ha igazán fontosak az adataink, akkor megéri!
Aki nem ismerné, mi az a „redundáns tárolás”, illetve a
„RAID”, a következő részben választ kap erre a kérdésre. Ezúttal ugyanis a
szerverek világából mesélek el egy izgalmas történetet.
Kis Norbert