Egy rendszergazda
hétköznapjai VIII.
Az előző részben az emberi tényező árnyoldalairól
meséltem egy epizódot, mely szintén a rendszergazda szakma egy nézőpontját
mutatta be. Akkor azt ígértem, a következő számban folytatom a barátom
történeteit. A nyári teendők miatt azonban kicsit szorosabbra sikerült a
programom, ezért most inkább egy másik, velem megesett sztorit szeretnék
elmesélni. Remélem, tanulságokban ez se marad el az eddigiektől…
A nagy melegben egy téli esetet mesélek el,
hűsítőnek. A két évvel korábbi történet egy irodai gépről szól, melybe éppen a
karácsony előtti utolsó munkanap kellett modemet beépíteni, mert valami banki
tranzakciós program telepítésének előfeltétele volt, hogy telefonon lehessen
utalni, az Internetes műveletek szerintük nem megbízhatók.
Ezen a napon afféle ünnepség szokott lenni,
ahol a kollégák egy kicsit elbeszélgethetnek, jobban megismerkedhetnek
egymással, gondolva karácsonyra. Most is így volt. Degeszre tömött pocakkal már
éppen készültem az összejövetel vége fele hazamenni, amikor jött a derült égből
villámcsapás; vagyis a modemtelepítés. L
A helyzet ráadásul izgalmas volt, mert akkor szóltak: „Hogy áll a pénztári gép?, Kb. fél óra múlva jönnek a banktól a telepítő lemezekkel”. Több se kellett, sietve munkához láttam. Kicsit az én saram is volt a dolog, mert korábban szóltak róla, hogy erre valamikor szükség lesz, még a modemet is megvették. Közben azonban úgy hozta a helyzet, hogy egyéb sürgős teendők miatt ez a munka várólistára került. Mivel senki se sürgette, nekem nem volt sietős, akadt éppen elég más gondom főként a téli szünet előtti hajtás miatt.
Most azonban villámgyorsan szétszereltem a
berendezést, betettem a PCI kártyát a gépbe, s elkezdtem a telepítést, hiszen
kellemetlen lett volna külsősök előtt bénázni, illetve várakoztatni őket. Pár
szokásos PNP macerálás után a modem szuperált szépen, annak rendje és módja
szerint. Éppen készültem a burkolat visszahelyezésére, amikor egyik kolléga
odalépett, s kérdezte, hogy megy –e a modem? Mondtam, hogy „próbáld ki, szerintem igen”. Mielőtt azonban erre sor került
volna, nézegetni kezdte. Feltűnt neki, hogy a PS/2-es csatlakozójú rádiós egér
a soros portra van dugaszolva egy adapter közbeiktatásával, s az eredeti PS/2
port üresen árválkodik. A komputerben régebbi fajta alaplap volt, ahol még
tűsorra, rádugaszolhatóan kis lengőkábellel csatlakozik a PS/2-es, véglemezre
szerelt aljzat. Valamiért nem üzemelt ez a port már akkor se, amikor a céghez
kerültem dolgozni. Anno engem is megtréfált, mire megtanultam: döglött szegény.
A kolléga azonban ezt nem tudhatta. Jószándékúan akart segíteni, s egy
mozdulattal kihúzta a bekapcsolt gépből az egeret, levette az
adapter-csatlakozót, s átdugaszolta a PS/2-es portra.
A művelet eredményeképpen az egér persze nem mozdult többet, hiába tologattam az asztalon… Ez még nem lett volna akkora baj, de valami megfeszülhetett a gépben, s emiatt a billentyűzet is lefagyott. A számítógép ment tovább, de ím már se az egérrel, se a klaviatúrával nem lehetett kezelni. Nyugodt ember vagyok, de erre már felszisszentem. Kolléga –gondolván jóváteszi a dolgot -, kihúzta a tasztatúra csatiját is, majd jól megmozgatva visszadugta, hogy a „kontakthiba” megszűnjön, illetve a lefagyott billentyű ismét magához térjen…
Ekkor már nem álltam meg szó nélkül: „Ezt nem tenném, ettől nekem már ment így tönkre alaplap…” A srác csak annyit felelt, hogy neki nem szokott gond lenni ebből…
No, most lett…. L Ugyanis ettől a pillanattól kezdve hiába kapcsoltuk ki/be a gépet, dugtunk a helyére mindent, az egér visszajött, de a klaviatúrán még csak meg se villantak a LED-ek. Cseréltem persze billentyűt, de semmi! Egyértelművé vált, hogy a dugdosás során zárlat keletkezett, ami tönkretette az alaplapot… Természetesen tartalék alaplap sehol, a banktól meg 10 perc múlva itt vannak a szakik! Na, csak ez hiányzott az év utolsó munkanapjának utolsó félórájában… Grrrrrr….. LLL A verejték szemérmetlenül gyöngyözni kezdett a homlokomon, illetve hirtelen nagyon melegem lett. Kolléga, miután látta a mind jobban kivörösödő fejemet, jobbnak látta diszkrét matekot adott elő: diszkréten távozott az irodából… Azt hiszem, annyira mérges nem sokszor voltam, mint akkor.
Miután magam maradtam, először is levetettem a pulóvert, mert attól féltem, az izzadságcseppek beleesnek az alaplapba, amíg szerelem, s még nagyobb lesz a bibi.
Évekkel korábban az otthoni gépemen egy jó napig legeltem a billentyűzettel kapcsolatos hasonló gondokkal, így volt egy sejtelmem, mi lehet a gond: (1. ábra)
1.
ábra: az alaplapi billentyűzet csatlakozó és az ominózus alkatrész.
alaplapbizti.jpg
A billentyűzetcsatlakozó egyik érintkezőjére
a számítógép +5V-os tápfeszültsége is ki van vezetve, mert innen kapja a
klaviatúra az áramot. Ha ez a feszültség megszűnik, akkor természetesen nem
mehet a billentyűzet sem. Az alaplapokon egy vékony szál vezetősáv viszi ki az
áramot a csatlakozóra. Ha valami okból zárlat keletkezne, akkor a 20A-t is
leadó +5V-os tápegység szinte azonnal elgőzölögtetné a vonalat, olyan kárt
okozva a többrétegű alaplap belső szerkezetében, ami véglegesen üzemképtelenné
tenné azt. Valószínűleg tartósan zárlatossá válna a tápsín, vagyis nemcsak a
billentyűzet áramköre, de semmi se lenne képes üzemelni. A fentiek, illetve
zavarszűrési okok miatt a gyártók az alaplapokba szerencsére beleterveztek egy
F-jelölésű felületszerelt kis alkatrészt (szakszóval: SMD), mely egy közel 0
ohmos ellenállású „biztosítékocska”.
Feladata, hogy túlterhelés, vagy zárlat
esetén kiégjen, megvédve ezzel a többi alkatrész életét.
No, ez szokott tönkremenni abban az esetben,
ha az alaplap nem kezeli a billentyűzetet, miközben bekapcsoláskor a LED-ek sem
villannak fel. Most is ez történt. Egy multiméter segítségével –néhány
keresetlen szó kíséretében- megkerestem, s kicseréltem a mintegy 3Ft értékű
alkatrészt.
Mivel ebből egy lapon több van, ezért bevált módszer,
hogy az alaplapi tápcsatlakozót lehúzva a +5V-os tüskét és a csatlakozó körüli
mütyürkéket elkezdem méregetni, hogy hol nulla ohm az ellenállás. Ezeket
megjegyezzük, s a billentyű csatlakozójának +5V-os tűje és az előbb megjelölt
alkatrészek másik sarka között mérünk ellenállást. Ismét olyat keresünk, ami
nullát mutat, vagyis direkt összekötés van. Ha megtaláltuk, akkor közelebbről
megnézve néha látszik a sérülés, elszíneződés szabad szemmel is. Ha nem, akkor
nézzük meg ellenállásmérővel. Amennyiben a panelen F-betűs jelölést is látunk
mellette, akkor még inkább biztosabbak lehetünk a dolgunkban, kezdhetjük
kicserélni a hibás „biztosítékot”. (Ha nincs ilyen kéznél, egy dróttal át is
köthetjük, de ez csak ideiglenes, és a fentiek miatt értelemszerűen az
alaplapra zárlat esetén életveszélyes megoldás!)
Ezt a
módszert azért írtam le ilyen részletesen, mert sok alaplapot gyógyítottam már
meg ilyen módon azóta, és tudom, hogy az országban szerteszét sokfele
heverhetnek hasonlók. Akikben van egy kis barkács ambíció, azoknak munkára fel…
J
Érdemes megemlíteni, hogy néha látszik a
fóliamintázaton is, hogy merre mennek a vezetősások, ellenben máskor a
többréteges panel belsejében halad a tápfesz szál, s nem tudjuk követni emiatt.
Ezen kívül, - mint esetemben is - így nem kell kiszerelni se a házból az
alaplapot, ott helyben gyógyítható! A fenti történetben is ez a szerencsém,
habár amit azon a szűk helyen összeszerencsétlenkedtem a házából idő híján ki
nem szerelt alaplappal, meg egy régi weller pákával, azt nem kívánom senkinek…
Végül is minden jó, ha a vége jó; Mire a
banki kollégák megérkeztek, már éppen az asztalon igazítottam helyére a gépet.
Ez aztán az időzítés, nem? J
Kis Norbert - norbimagan@freemail.hu