A rendszergazda munkája során sok érdekes, problémával találja szembe magát. Néha a kényszerűség akkora úr, hogy sokak szerint a lehetetlent is meg kell próbálnia. Annak idején Henry Fordról terjedt el az anekdota, miszerint kihívták az egyik T-modellhez: javítsa meg, mert valami ismeretlen, kattogó hang jön ki a motorból. Ford hosszasan hallgatta a motor hangját, kért egy nagykalapácsot a tulajdonostól, s egy hatalmasat odasózott szegény szerkezetnek. Azonban ettől kezdve a gép rendbejött, a kattogás megszűnt, ismét a régi volt a motorhang. A tulaj nem győzött hálálkodni, hogy milyen gyorsan kijött, s megoldotta a problémát. Akkor lepődött csak meg, amikor megtudta, hogy kereken 100 dollárral rövidítették meg. Ford azonban részletes számlát adott:
„Kiszállási díj: 5 dollár
Egy darab kalapácsütés: 20 cent.
Tudni, hogy mikor, hova, mekkorát kell ütni: 94,8 dollár”
A munkahelyemen a nyomtatási feladatokat zömmel közepes teljesítményű, irodai nyomtatókkal oldjuk meg. Ezek a belső hálózaton keresztül elérhetők, s akinek van jogosultsága, az nyomtathat rájuk. Elsőre az ember azt gondolná, hogy ez kényelmetlen, mert mindenki jobban szereti a saját gépe mellett elhelyezett, kisteljesítményű nyomtatókat.
Ezzel szemben ez egyáltalán nem így van! Először is a kis, asztali nyomtatók zöme rettenesen gagyi driverrel rendelkezik. Ugyanakkor drága, akár a belevaló festék, vagyis az egy lapra jutó nyomtatási költség. Hamar el is kopnak ezek a kis gépecskék, hiszem a kis méretbe egy dolog nem fér el: az anyag- Hiába, a mechanikát nehéz integrálni, annak mindig valami ára van, amit a gyanútlan tulajdonos megfizet-
Ezzel szemben az irodai nyomtatók robusztus kivitelével, mechanikájával, erős lapadagolójával, olcsó nyomtatási költségével nagyon barátságosak. Külön előny, hogy a hálózati driverek általában stabilak, vagy gyorsan frissítik őket stabil verziókra. A telepítés egyszerű, hiszen minden gépre azonos az eljárás, tehát ez rutinműveletté válik. A rendszergazda készíthet nyomtatási sorokat, ahova felvehet felhasználókat, ezáltal szabályozva a terhelés elosztást. Műszaki hiba esetén gyorsan, egyszerűen átállítható a teljes sor egy másik nyomtatóra. Ha papír elakadás, festéktöltés, karbantartás szükséges, egyetlen helyre kell menni, ismert, rutinműveleteket lehet elvéhezni. Hiba esetén konfigurálhatók úgy ma már a nyomtatók, hogy emailt küldjenek a rendszergazdának, vagy közvetlenül megrendeljék a festéket a beszállítótól. Vagyis teljes kényelem, maximális az üzembiztonság, kedvezőek a költségek. Ezzel szemben áll az az apró hátrány, hogy át kell menni a szomszéd helyiségbe esetleg a papírokért, más is elolvashat véletlen bizalmas iratokat, (erre természetesen azért vannak hasznos megoldások) vagy ha speciális papírra kívánunk nyomtatni, s betesszük a lapot, megeshet, hogy valaki más dokumentuma véletlenül a miénket megelőzve rányomtatódik. Természetesen mindenre van megoldás, így ezekre a kényelmetlenségekre is, csak hozzá kell szokni a technológiához. Nos, mi megszoktuk, alkalmazzuk, s nagyon megszerettük.
A történetünk főhőse az egyik ilyen irodai nyomtató, egy KYOCERA FS1750-es gép. 3Ft-os oldalköltsége miatt a vezetőség jogosan döntött a megvásárlása mellett. Annál is inkább, hogy akkor már egy éves, jó tapasztalatunk volt egy hasonló, csak régebbi, KYOCERA FS1700-assal. Viszonylag üzembiztosan is futott a berendezés, s több, mint két esztendeig ment át rajta az irodai dokumentumok zöme. Sajnos azonban minden elkopik, elfárad egyszer. Eleinte ritkán romlik el, kezd foltokat, pacákat nyomtatni, mind gyakrabban papírt reggelizni, majd egyre sűrűbben megismétlődik az „elkoszolódás” jelensége. Egy-egy ilyen alkalommal, a nyomat halványodik, mindenfele szürke felhőcskék jelennek meg. No, ekkor „takarítás” címszó alatt általában a szervizek 6-ezer forint körüli összegeket gombolnak le az ügyfelektől, míg végül a sokadik alkalom után nincs tovább: rámondják, hogy „a javítása nem gazdaságos”.
Először első nyomtatónk, az 1700-as berendezés kezdett el így szórakozni, majd az 1750-es is átvette az attitűdjét. A szerviz ezúttal rögtön közölte, hogy „DEVELOPER-hiba, csereköltség: 76.000Ft+ÁFA”-
Mivel egy új nyomtató 300.000Ft körül van, a vezetőség úgy döntött, nem költünk a bizonytalan élettartamú felújításra ennyi pénzt. Így természetesen az oldalankénti 3Ft-os csábító költség is már nagyobb, ha az amortizációt beleszámoljuk- Tény azonban, ez az asztali nyomtatóknál is megvan, tehát azokhoz képest egyáltalán nem rosszabb a helyzet. Sőt-.
Azért mindent egybevéve mégis ennél az élettartamnál jóval többet vártak a berendezéstől, s amikor már a második azonos sorozatú gép megy gallyra pár hónapon belül- Ekkor jött az ötlet: próbálja a rendszergazda megjavítani, legalább az újabb, 1750-est. Ha másképpen nem, a két gépből, de csináljak egy üzemképeset-. „Csak rosszabb ne legyen!” Tette hozzá valaki sietve. Mit tehettem; nekiláttam korunk egyik digitális puzzle-játékának-
Ilyen biztatás után próbáltam a dolgot húzni-halasztani, de mit volt mit tenni: a feladat, az feladat. Másfelől izgatta is a fantáziámat a szerkezet. Nem sok lézernyomtatót szedhet szét az ember, legalább tanulok a dologból valamit. Legfeljebb összerakom, ha nem tudom megcsinálni! Ezzel a felkiáltással nekiláttam egyik reggel a berendezés szétszerelésének.
Mit mondhatnék! Szervizkönyv, szerelési útmutató nélkül nem is olyan egyszerű feladat egy ilyen masinát széttermelni úgy, hogy össze is lehessen utána majd rakni. Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt olyan pillanat, amikor a „nagykalapáccsal-csavarhúzózás” gondolata meglibbent volna fantáziámban.
Ennél a gépnél a burkolat -pár csavart leszámítva- bepattanós fülek segítségével van rögzítve. Összerakni -így utólag- 3 perc se kell neki, de leszedni-. Főleg elsőre! Bevallom, nekem másfél óra kellett. Persze ma már öt perc lenne, de utólag könnyű okosnak lenni!
Amikor a burkolat javarésze lent volt, már látszott csaknem minden. Egyik kollégám közben bekapcsolódott, mert őt is erősen érdekelte a szerkezet.. Teljesen ízekre szedtünk mindent. Nem maradt egyetlen kis része sem, amibe nem kukkantottunk bele. (1., ábracsoport)
1., ábracsoport - pár kép a szerelésről- (Készítette: a szerző)
|
|
|
A félig szétszerelt állapotú mechanika. |
Fényhenger előtérben, papírtovábbító a
háttérben. |
A hibásnak megjelölt developoer egység. |
A leopasztott váz, a temérdek különféle csavar, illetve a sok alkatrész elég érdekesen festett a rendszergazdai szobában. Páran bejöttek, megnézték. Bár senki nem mondta, de szemmel látható volt néhányuk pillantásán, hogy nem sok reményt fűznek a sikerhez- Közvetlen kollégám is meg-megnézte lopva a szerkezetet, alig észrevehetően megcsóválta fejét, de nem szólt semmit. Mindketten tudtuk: ebben a szakmában néha tenni kell kisebb csodákat. J
Eközben szépen sűrített levegővel kifújtam a port, piszkot, amiből lehetett, majd a csapágyakat, fogaskerekeket vastagon bekentem szilikonzsírral. Mondván: sohasem árthat-
2., ábracsoport - developer alja, teteje, és a végén a fogaskerékhajtás, ami a belső mechanikát mozgatja- (Készítette: a szerző)
|
|
|
Szétszedetlen developer egység. Vajon miért
sejtettem, hogy ettől minden kormos lesz-? |
Közelről jól lázható az adagoló garat, ahol
a tonerpor a zárt dobozba hullik- |
A developernek meglepően komoly hajtóműrendszere
van, ami segít, hogy a belső lapátok és a csiga a festéket adagolja. Sajnos
ha széthullik, össze is kell rakni- :-O |
Ahhoz, hogy a továbbiakat megérthessük, pár szóban tekintsük át a lézernyomtatók működési elvét:
A hagyományos lézernyomtatókban egy lézersugár pásztázik, s ez a fényhengerre razolja fel soronként a képet. A hengeren egy fotofélvezető réteg található, amit nagyfeszültséggel feltöltenek egy „korotron” nevezetű fémszállal kb. 4500V-ra.
A pásztázó lézersugár fotonjai ezeket a töltéseket kisütik, vagyis elektrosztatikusan a hengeren a nyomat képe létrejön A tovább forduló hengerre egyenletes rétegben, kis távolságból egy ellentétes töltésű, adagolósávból festékszemcsék repülnek át oda, ahol a port vonzó villamos töltés jelen van, vagyis létrejön a hengeren egy valódi, optikai lép. A papírszállító hozzákeni a festéket a papírhoz. Természetesen a papír töltése is ellentétes, ezért a festék símán átmegy. A papír továbbhaladva a beégető hengerek között átmegy, s ezzel a festékszemcsék ímmár letörölhetetlenül beleolvad a rostok közé.
A „developer”, vagyis „beszállító” az a szerkezet, ami ebben a folyamatban a fényhengerre juttatja a festékszemcséket. Az eszköz kamrájába a tonerkazettából belehullik a por, ahol a forgó lapátok, illetve egy szintén forgó szállítócsiga a developer másik végén lévő alumíniumcsőhöz viszi a festéket. Az alumíniumcső kétfelől meg van csapágyazva, illetve a jobboldali képen látható fogaskerékrendszer ezt is forgásba hozza. Az alumíniumcső külseje mattra van polírozva, ami segíti a tapadást. A cső belsejében egy mágnes található, ami hosszában van felmágnesezve, mint valami „fogaskerék” fogai, úgy váltakoznak a pólusai. A tonerporba mágnesezhető vaspor is van beágyazva, vagy elkeverve (mikor, melyiket alkalmazzák), vagyis a mágneses tér is képes vonzani azt. Az aluhengeren ez a mágneses tér biztosítja az egyenletes rétegvatagságot, illetve a kellő megtapadást. Sajnos a fentiekből következik, hogy a developer belseje telistele van tonerporral.
Vagyis ha valaki javítani szeretné, a rengeteg drága, ugyanakkor koromnál is finomabb port kénytelen eltávolítani a belsejéből és teljesen kitisztítani. Ez a része a munkának valóban rettenetes volt!
Először egy napilapot szétterítettem, majd a hibás developoert ráhelyeztem . A tetőt 3 csavar tarttotta, ezek kivétele után azt óvatosan levettem, végül egy lajhárt is meghazudtoló mozdulattal óvatosan a papírra borítottam a mintegy negyedkilónyi festéket.. Minden igyekezetem ellenére persze szállt a korom, veszettül! A papírt ezután tölcsér alakba hajtva egy befőttes üvegbe töltöttem a mintegy 5000Ft-nyi festéket. (Nem pazarlunk.. J )
A developert ezután óvatosan kocogtatva -amit csak lehetett-, még kinyertem belőle. Végül magamtól olyan távol tartva, ahogy csak tudtam, nekieresztettem a sűrített levegőt.. A hatás leírhatatlan volt! Felszállt a koromfelleg, s minden egyes fújásra ismét felszállt! Már elképzelni se tudtam, hol maradt benne még mindig por, de valahonnan újra és újra kijött egy adaggal. Végül az eredmény fantasztikus volt, elébünk tárult a developer igazi belseje! A fekete aluhenger csillogóan fényes lett, a mágneses teret a levegő legyőzvén, onnan is lesodorta a festékport! Most már alaposan szemügyre vettük a mechanikát, ami a bajt okozza.
Forgattuk, nézegettük. Az volt a baj, hogy lövésünk se volt róla, miként kellene neki üzem közben helyesen működni. Próbáltuk kitalálni, tekergettük a fogaskerékhajtóművet körbe-körbe. Így jöttünk rá, hogy a fogaskerekek az aluhengert nem mindig forgatják. Néha elakad, néha megy, mikor hogyan gondolja. No, talán itt lehet a bibi!!! J (3., ábracsoport)
3., ábracsoport - developer belseje, kitakarítva. (Készítette: a szerző)
|
|
|
Az aluhenger túlsó vége |
A developer tetejének leemelése |
A tiszta developer bevilága |
Ahhoz azonban, hogy meg tudjuk nézni mi a bibi az alucsővel, valahogy ki kellett szerelni az egységből. Ez rendesen feladta a leckét, fél óráig forgattuk, mert szabad szemmel alig lehetett észrevenni a megoldást. Egyik oldalon rögtön meg tudtuk lazítani a felfogatást, de a másikon valami misztikus kötés tartotta. Nem részletezem, egy nagyon érdekes alakú, zeiger-gyűrűszerűség volt az. Ezt a műveletet is ketten végeztük, mert egy ember csak akkor tudná megoldani, ha minimum 4 keze lenne- Nagyon vigyáztunk, nehogy a gyenge kis műanyagpöcök elpattanjon, mert akkor mindennek vége-
Végül mégis szerencsésen kiszabadult a henger, miközben egyetlen alkatrészt se sikerült összetörnünk. Szemügyre véve kiderült a hiba oka, már csupán a javítás módja volt a kérdés.
A papírvékony falú aluhenger egyik végébe egy fogazott, enyhén kúpos végdugó volt belesajtolva, amiiből a hajtótengely kikandikált. A cső konnzerves dobozok mintájára rá volt még pluszban peremezve, mintegy biztosításképpen. A gond azzal volt, hogy a fogazott kúp fogai meglapultak kissé, s így a cső időnként megforgott, nem vette át a hajtást.
A javítással kapcsolatban sok teória szóba került, tanakodtunk, vitatkozgattunk, míg végül egy kiskalapáccsal, valamint órás csavarhúzókészlettel segítettünk a dolgon. A kolléga a karcolások elkerülése végett kéztörlő-papírba csavart finom csövet megtartotta, alul egy kombinált fogóban feltámasztva a hengervéget, hogy ne a túlsó tengelyt érje az erőhatás.. Közben felülről a csavarhúzó élét pontozó gyanánt alkalmazva a peremezést 12 helyen, egyforma erővel 2-2 kalapácsütéssel megpüfültem. (4 ábracsoport)
4., ábracsoport - az aluhenger javítása kalapácsütésekkel.. (Készítette: a szerző)
|
|
Itt emeltük ki az alucsövet. (dev07.jpg) |
Itt láthatók a 76-ezer forintot érő kalapácsütések. Az ÁFA legyen a szerelési költség- J (dev08.jpg) |
A művelet hatására az alumíniumdugó erősen beszorult a helyére, ugyanakkor központos is maradt a forgás, nem ütött szemre sehol a cső. (Fontos, hogy az adagolás minél egyenletesebb lehessen.) Ezzel voltaképpen meg is javítottuk a nyomtatót, már csak össze kellett szerelni-
Nem csigázom az olvasót tovább: kb. másfél óra alatt összeraktuk a gépet. (alig maradt ki csavar, de ezek is azóta visszakerülte eredeti helyükre- J) Ezután bekapcsoltuk. Apróbb igazítások után szépen indult is, nem panaszkodott. Ekkor a szerviz menüpontban kiválasztottuk a „DRUM” funkciót, vagyis egy olyan műveletet, ahol a tonerkazettából a tisztára kipucolt developer egységet feltölti a gép festékporral. 3-szor lefuttattuk a DRUM-ot, majd nyomtattunk pár tesztoldalt. A torkunkban dobogott szívünk, az izgalomtól, amikor kijött az első lap. A szélek tökéletesek, jó sötétek, de középen széles sávban fehér- Újabb nyomat, s szemmel láthatóan a fehér sáv vékonyodott. Végül a 12.-nyomat után a kép csaknem olyan volt, mint a nyomtató új korába. Tehát sikerült a javítás! J
„UMO”, vagyis utólag mindenki okos-
A történetnek van mégegy tanulsága: Utólag már rájöttünk. A nyomtatót sokkal gyorsabban szét lehetett volna szedni, csak a pöcköket más sorrendben kell kipattintani. A developer pedig egy mozdulattal kivehető, nem kellett volna szétszerelni sem a berendezést-
Mit mondhatnék, legalább a saját kárunkon tanultunk- Azért mégsem volt egészen értelmetlen, ahogy első lelkesedéünkben nekiálltunk: A tisztítás, illetve zsírozás mindenképpen jót tett a szerkezetnek. Sokkal halkabb, szebb is lett tőle a hangja, illetve várhatóan a fogaskerekek élettartamát növelte. A fenti előnyök mellett azonban azért is hasznos volt a szétszerelés, merrt így alaposan megismerhettem, körbefotózhattam a berendezést.
A nyomtatónk érdemi története ennyi volt, azóta is hűségesen dolgik a tanári szobában. Amikor pedig elsétálok mellette, mindig eszmbe jut a „nagy kaland”. Érzésem szerint ezek az igazán szép dolgok ebben a szakmában. A legfőbb tanulság pedig az, hogy mindig meg kell próbálni. Főként akkor, ha már rosszabb úgysem lehet- J