Egy rendszergazda hétköznapjai

 

Korábbi cikkeinkben a technika ördögével paroláztunk. Most a rendszergazda munkájának másik, (nehezebbik oldaláról,) az emberi tényezőről szólunk.

Cikksorozatunk előző részében a RAID-et, vettük nagyító alá. Most pihentető gyanánt egy aranyos kis történetet szeretnék elmesélni, ami a munkába állásom első félévében esett meg.

 

Előzetes nélkül nem az igazi…

A történethez ismerni kell egy kicsit a számítógép-hálózatokat, így előbb erről mesélek;

Abban az időben még 50 ohmos koaxiális kábelből épült fel a hálózatunk a következő módon:.

A szerverek egy 10/100-as HUB-ra (afféle „elosztó” csak ebben aktív elemek vannak) csatlakoztak, ez volt a belső gyűjtősín. Ennek a tetején 8db MINIHUB volt, két oszlopban, 4-esével elosztva. A mini HUB-ok azért kellettek, mert a belső hálózat 8 önálló szegmensre volt osztva, amihez a koax kábelek mentek. Ellenben a nagy HUB csak UTP-s volt, arra nem lehetett a koaxot csatlakoztatni közvetlenül. A picike dobozokon volt viszont egy koaxport, illetve 8db UTP. A nagy doboz UTP csatlakozóját ezért egy rövid kábellel hozzákapcsoltuk a kis dobozok egyik UTP portjához, s a koaxkábel ment a szabad koax portba. Ezek tehát efféle átalakítók gyanánt üzemeltek. A szakma nemes egyszerűséggel „média-konverternek” nevezi az olyan dobozokat, amik erre a célra szolgálnak.

Téli időszakban hamar sötétedik. Mivel nem ritkán este 6…8 óráig is bennt szoktunk dolgozni. Így nemritkán sötétben mentünk el. Távozáskor a villanyt lekapcsolva a szerverek kijelzői, illetve a dobozokon villogó színes fények fantasztikus élményt nyújtottak. Amikor először megláttam, percekig gyönyörködtem a fényjátékban. Minden aktív portnak van egy aktivitást jelző LED-je, s ezen kívül egy másik is, ami a forgalomtól függően villog.

 

Maguk a koaxos szegmensek olyanok voltak, mint valami hatalmas pók lábai. Pl. külön volt a tanárinak, tanműhelyeknek, géptermeknek, stb. egy-egy kapcsolata. Azonban ezen belől minden gép felfűzve egymás mögé. Vagyis a gépek hátulján lévő T-alakú elágazókon keresztül ment tovább egy másik kábel a következő géphez. A T-elágazók pedig csatlakoztatva a számítógépekbe. Egy kábel a teremben átlag 16 géphez, illetve ilyen termekből kb. 3..4-en keresztül kígyózott végig. A kábel két végén egy-egy 50 ohmos ellenállás, az un. „lezáró tag” foglal helyet. (Pici, fényes, csillogó. Bár semmi másra nem jó, csak lezáró ellenállásnak, mégis módfelett kelendő a diákság körében, megkeserítve ezzel mindennapi életünketL )

Ezt az egészet nevezzük BUS, vagy SIN-topológiás hálózatnak. Előnye, hogy a gépek egy sínre vannak végigláncolva, tehát egy kábel szolgálja ki valamennyi gépet, nem kell gépenként önálló vezetéket lefektetni, s egy spagetti-köteggel kínlódni. Ebből rögtön adódik, hogy a legolcsóbb megoldás. Hátránya viszont, hogy bárhol hiba következik be, akkor az egész szegmens „lehal”, vagyis elérhetetlenné válik a hálózat valamennyi – az adott szegmensben lévő - gép számára.

 

Ha egy ilyen hiba bekövetkezik, akkor az illető szegmenshez tartozó mini dobozon az egyik sárga LED, mely rendes esetben a kártyák közötti ütközéseket mutatja villogásával, folyamatos sárga fényre vált. Innen lehet tudni, hogy ’valami gáz van’, vagyis lehet a hibát keresni…

 

Jöhet a sztori:

Egyik alkalommal ülünk kollégámmal a szerverszobában amikor szól, hogy gond van az egyik tantermi szegmenssel. Éppen akkor romlott el, amikor ránézett a HUB-okra. (Ezt nevezzük ’szemmel verésnek’… J) Uccu neki, ugrottam megkeresni a hibát, hiszen óra van, a tanítás nem állhat emiatt. Kezembe vettem a radaros kábeltesztert, ami fél méteres pontossággal kiírja a hiba távolságát, fajtáját a mérés helyéhez viszonyítva. Átdugom a HUB-ról a kábelt, azt  mondja: ’Open 78, 5 meter…’ - Na, ez a 93-as terem első fele lesz – felkiálltással elindulok a helyszínre, kezemben a kábelteszterrel. (Nem első eset, nekem a méterek tantermeket jelentettek.) Kopogok, belépek. A tanár kolléga már mondja is panaszát:

 

-Jó, hogy jöttem, mert a tanulókkal dolgozatot szeretne íratni, ellenben éppen most szállt el a hálózat, így nem tudják megcsinálni a feladatot a gépen.

 

- Tudom. Éppen azért jöttem, hogy megkeressem - hol húzták szét a kábelt - …

 

(Halk moraj a teremben, suttogás…) Ráteszem a műszert az ajtó melletti első gépre: ’open 6,5m’. No, gondoltam, helyben vagyunk. A gépek 3m-es kábellel voltak összekötve, vagyis ez a  második és a harmadik gép köze lesz… Hmm… Belülről elmosolyodtam, de szigorú hangon:

 

-         Gyerekek, légyszíves dugjátok már össze azt a kábelt innen a 2. és a harmadik gép között!

 

A teremben moraj, kuncogás, majd kitört a nevetés. A ’tettes’ veresedő fejjel dugta vissza a csatlakozót….

Azt nem tudom, hogyan sikerült a dolgozat, de a hírek gyorsan szálltak. Többet nem kellett óra közben széthúzott kábelek miatt rohangásznom. J Néha még a rendszergazdának is lehet szerencséje….

 

Kis Norbert  - norbimagan@freemail.hu